NEM GONDOLVA,CSAK ÉRTELMEZVE...
Egy csalódásoktól meggyötört szívhez feldúlt lélek társul..
ELMERÜLVE,LÉTBEN...MAGÁNYBAN..
ELMERENGEK ÉLETEMEN!!
Szeress úgy, hogy Neked én legyek a felkelő napfény,
A szív nem beszél, csak érez. Kevés a szó, mikor beszédes. De amit érez, csak ennyi: Sosem gyűlölni, mindig csak szeretni."
S csak ragyogott a nap, Felhők úsztak az égen, Sorakoztak egymás mellet, Mint a bárányok a réten. S te áltál a nap fényében, Úgy ragyogtak a szemeid, Selymes hajad válladra borult, S a szélben lebegett. Nem szóltál semmit, Csak ki tártad a karod, Az ég felé néztél, S kiáltottál nagyot, Nem akarok mást,csak egyedül téged, Szeretlek mig élek, Míg csak titeket nézhetlek, Míg szememmel látok, S karommal ölelek, Mig a lábammal lépek, Csak téged kérlek, Nem akarok mást, Csak egyedül téged.
Nyomot pofival , kezem közé dőltél . Oda húztad a macikát mit tőlem kaptál , Édesen néztél , őszintén mosolyogtál . Oly gyönyörű volt , örökké tartó pillanat, Mégis minden eltünt , már csal az emlék mi megmaradt. Az idő szalad , szívem meg szakad , Könnyem érted hull , mi soha elnem apad.
A tavasztól, a naptól, az esőtől, a széltől, a sziromtól, a virágtól, a zöldtől és lilától, a naptól, és a holdtól, a ki nem mondott szótól virágzik a hiányod: mit ölelésed pótol.
Ha valakit szeretünk, akkor annak a hibáit is vele együtt imádjuk
....Letérdelek csöndben,hálát adni jöttem.... Megköszönni ezt a napot, mindent, mit az élet adott... Köszönöm a jót, a rosszat, mindazt, mit a holnap hozhat... Ekkor megszólalt a hang bennem, mint csöndes kis harang. Érzem szívem, amíg dobban, nem hagy el, velem mindig ott van. Szeretni születtél általam a földre, áldásom elkísér a szívedbe öntve. Szeress hát másokat, ahogy szeretek én, vidd mosolyod, legyen belőlem Fény. Most Rád mosolygok, remélve érzed, hogy mit adhatsz érte, soha ne kérdezd, hisz épp most adtad át a Te mosolyod, áldott legyen szíved, lélek-otthonod..
NEM KELL SEMMI. Van egy kis doboz,melybe szivemet örzöm. Elzártam mindenkitöl,Hogy senki,hozzá ne férjen. Nem kell a bánat,és nem kell a fájdalom. Volt belöle elég az utamon. Nem kell már nekem ,az a szörnyü lángolás Mely perzseli testem,s izzik mint a parázs. Nyugalmat akarok szivembe,s lelkemnek megnyugvást. Nem kell már csók,és nem kell szerelem Melynek varázsa,oly bóditó volt szivemen. Nem kell már nekem semmi,nyugodtan akarok élni S majd ha eljö az idöm,földnek porába megpihenni.
Az ember mindig siet valahova, hajszolja az Élet ostroma. Ma még él, de mi lesz holnap, ha a harangok, érte szólnak? Ember ne felejts el szeretni! Mert lehet lesz még holnap, de nem lesz kit ölelni...
Ne az egyetlen lány akarj lenni az életében, hanem az, aki számít. Akire gondol, akit szeret, akiért a világot is legyőzné. Az akarj lenni, akiért mindent feláldozna, akit értékel. Akit véd és támogat. Aki mellett lépked, akinek a kezét fogja, és soha nem hagyja magára, csak akkor, ha azt kéri. Az a lány akarj lenni, aki hagyja menni, ha menni akar. Mert akármennyire is fáj, fel tudod fogni, hogy vannak dolgok, amiket engedni kell. És egyébként is: aminek a tiédnek kell lennie, az bizony a tiéd is lesz, jöhet bárki a képbe, porszem lesz ahhoz, hogy a dolgokon változtasson. Mert bizony aminek meg kell történnie, az megtörténik. Amelyik csóknak el kell csattannia, az bizony el fog csattanni.
Ha nem érted, hogy a dolgok miért vannak úgy az életedben, ahogy vannak, ne sürgesd az okok megtalálást. Rendben van, ha nem tudsz minden választ. Bízni abban, hogy minden valami okból történik, olykor sokkal hatékonyabb, mint megtudni az okot..
Fel-felvillannak a képek, Ahogy ültünk az ágyon, Egymással szemben. Csak a néma külső, A külső világ hallható, Mikor rám néztél, Kívül maradt minden más. Tudd meg, a lelkem, Mindenem adnám, ha még, Még egyszer úgy rám néznél, Igéző tekinteteddel, Kérlek. Nem akarom, hogy múljon, Hogy eltűnjön, Kérlek! Ne engedd, hogy ez, Ez az este letűnjön. Mondják. Én már tudom is, A lélek üzen s beszél, Árulkodik a szemen át. Pontosan ez történt. Szeretném újra, megint, Ismét átélni ezt veled, Akárhányszor felidéződik, Tudom: Megérkeztem. Bambultunk egymásra, Megcsókoltalak, s éreztem: Talán csak ez volt az oka, Amiért én élhettem.