Hasad az alkony,
szememre álom ül,
itt hagyott csókod ajkamon
végleg elszenderül,
már nem érzem az izét,
de már élvezem a következőt!
Holnap, ha itt leszel ismét,
én megállítom az időt!
Sokszor tesszük saját magunkat boldogtalanná azzal,
hogy valami olyasmit csinálunk,
valami olyasmihez vagy olyas valakihez ragaszkodunk,
ami vagy aki igazából már jó ideje csak elszívja az energiánkat.
Tegyél magadnak egy szívességet és nézd meg,
hogy melyek azok a dolgok és személyek, amelyek és akik nap mint nap inkább elvesznek tőled, mintsem adnának, aztán szabadulj meg tőlük.
Tiszteld magad annyira, hogy otthagysz BÁRMIT és BÁRKIT
ha többé már nem fejleszt, nem szolgálja a javadat,
vagy nem tesz boldoggá!
Meglátod, így nem csak az önbecsülésed hízik majd, de boldogabb is lesz
Egyetlen méz barna pillantásába foglalva,
hőn vágyott otthon melegével sütött reám a
szemeiből életünk minden jövendő nyara
`s a teliholdas éjekbe sűrűsödött vágya.
Mikor a testünket halványkék fényébe vonta
a felhők paplanja alól leskelődő Luna,
oly sejtelmesen, akár egy óskandináv monda;
szerelmi sagát rovott a számtalan csókrúna.
Majd, a meghittség varázskörén kívülre ragadt
a kétségek összes kínzó, gyilkos kénszikrája
és végül szenvedélyünk lebontott minden falat,
amely a beteljesülésünknek útját állja.
Már csak a Holdat tartotta egy marasztaló ág,
ahogy cinkos lampionként lepillantott lágyan
és a percenként megkapott örökkévalóság
számomra ott rejtőzött minden egyes csókjában.
E csók... hajnali virág volt
az ébredő hűvösen is tüzes réten,
Kibomlott, akár egy szirom,
ajkaink szorosan egymásba tapadtak,
Szinte lélegzetünk is elállt...
hallottuk a másik szívdobbanását,
Karjaink egymásba fonódtak,
vállakat markoltak szenvedéllyel,
Csókoltak vadul, mértéket nem ismerve,
csak finoman kóstolgattuk egymást,
Érző lélek... az érző testet,
selymessé téve lelkeinket,
Mintha belülről bársonyosan simogatnának,
mintha mézben fürödtünk volna,
Félve... lassan mozdultunk,
vágyakozva... szelíden,
Téptük a másik ajkát, testét,
repültek a szavak, sóhajok,
ez a csók édes mindenség volt!
mert benne volt a vágy..szerelem
Úgy ölelj, mintha jó volna
Mintha minden igaz volna
Mintha lelked megcsókolna
S ereimben véred folyna
Nézz rám úgy, hogy hazug ne legyen
Tekinteteddel simíts végig lelkemen
Fogd meg erősen s ne engedd soha
Akkor sem, ha az élet mostoha
Csókolj, mintha valóság lenne
Mintha a homokóra nem peregne
Hogy igaz vagy, hitesd el velem
Hogy ha felébredek, szép legyen
Nem hittem volna..Én is megérem:(
nem hittem volna...Én is átélem:(
Nem hittem volna ..eljön nekem is....
Elgondolkodva..vége ennyi:((