Vágyak ...életek!!

Szeretet..............

 

 "A boldogsághoz két út vezet. Vagy csökkentjük a vágyainkat, vagy növeljük lehetőségeinket. Ha bölcs vagy, mindkettőt megteszed."

/Benjamin Franklin/

*Hiányod több, mint testi vágy. Hiányzik a pofácskád, a dumád, a szertelenséged, a vérfagyasztó vesébe látásod, a váratlanul kimondott igazságod, az őszinteséged, a naivitásod, a rád törő fáradtságod, mikor azt mondod a telefonba, hogy menjünk aludni, a visszafoghatatlan kacagásod, a magabiztos tehetséged, a kétségbeesésed, az agyad, az egyéniséged... újra kezdeném az életet érted.* Nagy a csend nélküled :-(

 

 

 

    TOLVAJT FOGTAM        

 
Hazafelé este csendesen ballagok              
Egyedül magamban, s nagyokat hallgatok.     

Mögöttem a sötétség, árnyékom is arra ment,
Felettem a vén hold az égboltnak napja lett.  

Fáradt már a lábam, s a szemem se bírja,     
S a karikákat csak úgy össze-vissza írja.      
 
Megérkeztem végre, elállt már a szél is,       
De mért van világosság? Megtudhatnám én is? 

Kis szobámba lépek, s meglepődve látom,        
Ez egy csoda! Szép kislányka üldögél az ágyon. 

Bizony, ez tolvaj lesz! Merengett fel bennem,   
Sehogy sem értettem, mért várt itt meg engem.
 
Jó nagy láncért, máris visszafelé mentem,       
De láncokat a kisleányra rátenni nem mertem.   
 
Szólt a lányka: itt a láncom, ráteszem szívedre.  
Ahogy mondta, úgy is tette, s ráborult  keblemre.
 
Karjaimban tartom, szorosan két kezemmel,            
Hogy is történt valójában? Nem értem meg eszemmel.
 
Boldogságban úszom, így talál a reggel,          
És hirtelen nagy berregéssel megszólalt a vekker. 

Eltűnt a szép kisleány, elrepült az álom,              
Itt állok most egymagamban, s boldogságra vágyom.

 

AZ ÖREG FA MESÉJE
 
Áll egy öreg nagy fa az útnak mentében,
Itt pihen a vándor jöttében, mentében.
Nincsen madárfészek a lombok között,
Törzse már korhadt, és ága is törött.
 
Itt álltak meg, kik mentek nyári nap hevében,
Sokat hallott tőlük, akár a mesében.
Fának gondolatja csak magának maradt,
Pedig látott már vagy hatvan telet is, meg nyarat.
 
Jól esik pihenni fának lombja alatt,
Ha teheti, meg is áll, aki arra halad.
- Sokan jártak nálam, tudós is, és dáma,
Volt sok vigadalom, de történt itt már dráma.
 
Nyári nagy esőnek gyors közeledtével
Kicsike leányka lombok alá tér be.
Sietett, hogy papírját ruhájába rejtse,
Vigyázott, ne érje hulló eső sűrű cseppje.
 
- Ez a kis lány ki lehet, s mi van a papíron,
Mi történt ez után? Ide most leírom.
Esőnek múltával, a papír fölé hajolt,
S könnyű kis kezével gyönyörűen rajzolt.
 
Rajzolt madarat, rajzolt virágot,
Papíron láthattam az egész világot.
Soha sem tudtam, hogy ilyen nagy a világ,
Mindig csak azt hittem, madár van, meg virág.
 
Szeretném, ha felnézne egyszer a kis leány,
Egy kis rajzocskával emlékezne én reám,
Csak egy kis ágacska, és egy kis levélke,
Örömöm az volna, ha mehetnék eléje.
 
Ha, mint fürge zerge, futhatnék elébe,
Csakhogy szépnek lásson gyönyörű szemével.
Ha elmondhatnám szavakkal, hogy mennyire szeretem,
Ha megírhatnám néki szerelmes levelem.
 
Ezt nekem nem lehet, sorsom nem akarja,
Örömöm, bánatom lombom eltakarja.
A leányka felnézett, de nem én voltam fontos,
Gyönyörű madárka tollászkodott pont most.
 
Fából van a szívem, miért fáj most mégis,
Mért büntet a sors, mért büntet az ég is?
Mért nem tudok érted könnycseppet ejteni,
Miért kell sóhajom szellőbe rejteni?
 
Elkészült a rajz, már délutánra jár,
Nincs a papírlapon se levélke, se ág.
Elment a kisleány, sosem láttam többé,
Mintha álom volna: szertefoszlik köddé.
 
Évek múlva szörnyű vihar kerekedett,
Még az öreg föld is néha megremegett.
A nagy terhet nem bírta az öreg fának törzse,
Kettéroppant, s hosszában leomlott a földre.
 
Egy kis szobának ablakából világít a fény,
Kicsi asztal, kicsi ágy és egy kicsi szék.
A széken egy kis lányka ül, papír fölé hajol,
S könnyű kis kezével gyönyörűen rajzol.
 
A papírlapon nincsen mező és nincsen virág,
Nem látható sehol sem ott az egész világ.
Ott látszik egy nagy fa,- és nincsen ott madár,
Korhadt fának törzse van még, és egy letört faág.
                                                                             

 

 

 RANDEVÚ AZ ÚT SZÉLÉN

        
Itt van végre, akit én régóta már vártam,
Sosem láttam, bár mindig errefelé jártam.
 
Csendesen gyalogolt, néha kicsit pózolt,
Azt hiszem nem másnak, csakis nekem bókolt.
 
Karcsú volt alakja, gyönyörű a teste,
Ékszer nem volt rajta, s a szeme sem volt festve.
 
Rám nézett gyönyörű szeme kerekével,
Versenyezhet akárki másnak gyerekével.
 
Finom járásával az út szélén tipegett,
Szinte már angyal volt, s előttem libegett.
 
Hosszú volt az utunk, jöttünk mi már eleget,
Egyébként is elfáradtam, s nem bírom a meleget.
 
Leültem hát kicsikét egy útszéli kőre,
Hajlítottam kezemet éppen könyöklőre,
 
Amikor szép fejét ölembe hajtotta,
S ismeretlen dalát, csendesen dúdolta.
 
Kuncogó egérke nevetett egy rönkön,
Tűnj innen azonnal, mondtam neki rögtön.
 
Végzetes hiba! Egérke egy száraz ágra kiállt,
Felugrott az ölemből, és elkapta a cicám.
 

Nincs hely a szívemben, 
Nincs hely a lelkemben,
Tétován járom göröngyös utamat,
Senki sem hallja meg kiáltó szavamat.
 
Nincs hely a lelkemben, 
Nincs hely a szívemben, 
Hirtelen szomorú árvaságra hagyott, 
Árván, bánatommal csak egyedül vagyok.
 
Nincs hely a szívemben, 
Nincs hely a lelkemben,
Sorsom játszadozott vele, 
S keserű bánattal töltögette tele.
 
Kopogtat a boldogság,
Kopogtat a szerelem, 
De zárva már az ajtó, 
S lakat van a szívemen.
 
Tövis helyett nyílhatna már 
Virágszál a kertemben,
S a zúgó szélbe kiáltanám: 
Van már hely a szívemben! 

 

NINCS IDŐM GYŰLÖLNI AZOKAT, AKIK ENGEM GYŰLÖLNEK. NINCS IDŐM BESZÉLGETNI AZOKKAL, AKIK NEM ÉRTENEK MEG. NINCS IDŐM FOGLALKOZNI AZOKKAL, AKIK SZÁMÁRA KÖZÖMBÖS VAGYOK, MERT ÉN AZOKKAL FOGLALKOZOM, AKIK SZERETNEK, AZOKKAL BESZÉLGETEK, AKIK MEGÉRTENEK ÉS HÁLÁS VAGYOK AZOKNAK, AKIK SZÁMÁRA FONTOS VAGYOK. AZ ÉLET TÚL RÖVID AHHOZ, HOGY OLYAN EMBEREKRE PAZAROLJAM, AKIK NEM ÉRDEMLIK MEG."  MEGBOCSÁTÁS

         Fészkében, az eresz alatt egy kis fecske ül,
         Nincsen párja, nincsen társa, csak a búja egyedül.
         Ki mellette volt, elment, mert szabadságra vágyott,

         Embereket, jót és rosszat egyre-másra látott.

 

         Megállt egy háznál, hol békességet talált,
         Ahol dédelgették, és lesték minden szavát.
         Itt e helyen megtalálta az igaz hű szerelmet,

         Életében csak erre várt, s mindig ezt kereste.

 

         „Ez már a boldogság!” lelke így  vidult,
         Felderült az arca, vágyaktól pirult.
         Bánata már nincsen, a szél azt mind elvitte,

         „Itt a helyed!”, mondták, ezt még most elhitte.

 

         Dalos volt a nappal, szépséges az éjjel,
         Tele szép mesékkel, tele szenvedéllyel.
         Boldogabbat, s jobbat nem is kívánt volna,

         Nem is érdekelte, mit hoz majd a holnap.

 

         Napnak tüzes  fénye sütött a szemébe,
         Csak a szépet és a jót tették a kezébe.
         Sötétlő felhőt csak festett képen látott,

         Megölelni akarta az egész nagy  világot.

 

        Ám az ablak egyszer magától kinyílt, 
        A rózsa kint a kertben már nem szépen virít.
        A képen a felhők már szinte remegnek,

        Arcán a könnyek néha már peregnek.

 

        Hamis volt a ház, hol az útról letért,
        Lelke nyugalmával fizetett most ezért.
        Eszébe is jutott hű madárka párja,

        Ki még most is otthon bánatosan várja.

 

        Visszatérne már, az otthoni fészekbe,
        Ahol még most is szerelmet érezne.
        Áll az ajtó előtt, szíve nagyot dobban.

        Ott még mindig szeretik, talán most még jobban!

      Zoli

 

 

KI VAGYOK?

HOGY KI VAGYOK? NINCS ERRE EGYSZERŰ SZÓ.
VÁLASZ A KÉRDÉSRE EGY SIKOLY, MELY ELHALÓ.

SZÓLÍTS SZÉLVIHARNAK, MELY FÁKAT DÖNT KI,
HURRIKÁN VAGYOK, MELY A SZIKLÁT TÖRI.
HARAGOM ELŐL NINCS SEMMI KIBÚVÓ,
NEM VAGYOK SZELÍD, CSAK DÜHÖDT PUSZTÍTÓ.

SZÓLÍTS TŰZHÁNYÓNAK, MELY ERDŐT ÉGET,
VULKÁN VAGYOK, MELY ELŰZI A TELET.
HARAGOM ÜLDÖZ, MERT A LELKEM FORRÓ,
NEM VAGYOK SZELÍD, CSAK DÜHÖDT PUSZTÍTÓ.

SZÓLÍTS VÉGZETNEK, MELY ÚGYIS UTOLÉR,
HALÁL VAGYOK, MELY UTÁN FOLYIK A VÉR.
A HARAGOM A HALÁLT HOZÓ HOLLÓ,
NEM VAGYOK SZELÍD, CSAK DÜHÖDT PUSZTÍTÓ.

MINT LÁTHATTAD, AZ ÉN VÁLASZOM HOSSZÚ.
HOGY KI VAGYOK? A LEGPUSZTÍTÓBB BOSSZÚ.

 

KI VAGYOK - VALÓJÁBAN?

HOGY KI VAGYOK? CSAKIS EZ A NAGY KÉRDÉS.
A KÉRDŐJELET KÖVESSE KIFEJTÉS.

NEM VAGYOK SZILAJ, TOMBOLÓ HURRIKÁN,
NEM VAGYOK PUSZTÍTÓ POKOL HEGY ORMÁN,
NEM VAGYOK HALÁL FEKETE ANGYALA,
S NEM VAGYOK KEGYETLEN, VÉRES VENDETTA.

HA ACÉLPENGÉT DÖFSZ TESTEMBE, VÉRZEM,
HA GYENGÉN SIMOGATOD ARCOM, ÉRZEM,
HA DURVA SZAVAKKAL MEGBÁNTASZ, SÍROK,
S HA SZERETSZ ENGEM, BOLDOGAN KACAGOK.

APRÓ VÍZCSEPP VAGYOK AZ ÓCEÁNBAN,
CÉLTALAN SZÁLLÓ POR A SIVATAGBAN,
LETIPORT FŰSZÁL A NAGY ŐSERDŐBEN,
HALVÁNY FÉNYŰ CSILLAG AZ ÉJI ÉGEN.

KI VAGYOK? CSAK EGY A MILLIÁRDNYIBÓL,
CSAK EGYETLEN A HATALMAS VILÁGBÓL,
DE EGYET BIZTOSRA VEHET MINDENKI:
BÁR KICSI VAGYOK, NEM FOGOK ELVESZNI!

EZ HÁT VÁLASZOM, LEHET GONDOLKODNI:
HOGY KI VAGYOK? CSAK EGY, SENKI, S MINDENKI.

  Már most érzem


Már most érzem, amit szíved remél.
Ajkad csábít, vágyad merészen kél.
Mikor édes szavakat súgsz felém,
neked szól minden megírt költemény.

Ölel karod, csókol a szád,
lehetetlen, hogy megunnád.
Repül a vágy, ragyog a szem,
nincs is szebb, mint a szerelem.

Jöjj drága párom, szállj, suhanj velem,
előttünk van az egész végtelen.
Elhagyunk minden bánatot és bajt,
kerüljük a költöző madárrajt.

Csak te vagy, s én vagyok neked,
ölelj, mert szívem eleped.
Szemed csillog, nevet felém,
.
 
 
 
 




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 26
Tegnapi: 102
Heti: 524
Havi: 1 868
Össz.: 80 191

Látogatottság növelés
Oldal: máshol olvasott szép versek.
Vágyak ...életek!! - © 2008 - 2018 - vagy.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: az igazán jó nő az akitől akk - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »